Interjú: Oravec Rita – Social Media manager

Legújabb interjúnkat Oravec Ritával, Social Media managerünkkel készítettük, aki egy éve erősíti a Herz Kreáció csapatát. Rita 2015 óta tevékenykedik az online marketing, és azon belül a social media marketing területén. Pályafutása során számos különböző szektor marketingjével foglalkozott, melyek közül az egyik legjelentősebb a lakberendezési termékek piaca.

Olvasási idő: 3 perc, 22 másodperc

K: Miért választottad ezt a pályát?

O.R.: Kreatív, ötletekkel teli embernek tartom magam, a marketing pedig az a terület, ahol ezt az irányultságomat ki tudom bontakoztatni. A brainstormingokat nagyon szeretem, sokszor a legelrugaszkodottabb gondolatokból születnek az igazi kincsek, ha megfelelő formába öntjük őket. A kreatív vénám mellett van egy analitikus énem is, amely elemez, vizsgál, a logikára alapoz, ez pedig szintén fontos a marketingben – úgy érzem megtaláltam a helyem ezen a pályán.

K: Hogyan kerültél a Herz Kreációhoz?

O.R.: 2020 novemberében kezdtem dolgozni a Herz Kreációnál. Ahogy sok más embernek, nekem is több szempontból nehézségekkel teli volt a tavalyi év, így hatalmas öröm volt számomra, amikor Reiner és Zsuzsa közölték velem, hogy engem választottak a Social Media manager pozícióra. Azóta pedig minden nap örömmel tölt el, hogy egy szuper, agilis, összetartó csapat tagja lehetek.

K: Milyen feladatokat látsz el a cégnél?

O.R.: Fő feladatom, hogy az ügyfél által megálmodott, vagy a javaslatunkra elfogadott koncepció pontosan kidolgozva és határidőre rendelkezésre álljon. Azaz a megfelelő eszközökkel hozzásegítsem az ügyfelet céljai elérése felé. Mindez magában foglalja az ügyfelekkel és a csapattagokkal való kommunikációt, ötletelést, elemzést, ellenőrzést és a feladatok kidolgozásában való aktív részvételt.

K: Melyek a kedvenc feladataid?

O.R.: Az ötletelés és a szövegírás. Úgy érzem, hogy viszonylag könnyen rá tudok hangolódni az emberekre, a céljaikra, így tudom az ő szemüvegükön keresztül látni az adott kérdéskört, de rugalmasan tudok váltani a saját-szakmaibb nézőpontomra is, mely kettő kombinációja izgalmas elképzeléseket szülhet. A szövegírás, jobban mondva az írás pedig gyerekkorom óta az életem része, melyet akár napló formájában, akár cikkek, akár közösségi média bejegyzések vagy hirdetésszövegek esetében is örömmel végzek.

K: Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást?

O.R.: A legnagyobb kihívás talán a szektor sajátosságából adódik: ami tegnap még működött, az ma már lehet, hogy nem fog. A gyorsan változó trendekkel, online hirdetési rendszerekkel, újabbnál újabb közösségi média platformokkal néha kihívást jelent lépést tartani. Vallom, hogy nincs megugorhatatlan akadály, csak egy kis tudatos szervezésre van szükség.

K: Mit tartasz a Herz Kreáció legnagyobb erősségének?

O.R.: Mindenképpen a csapatot. Az alapértékeink megegyeznek, viszont a szakmai látásmódunk sokszor különbözik. E kettő pedig nagyon izgalmas elegyet alkot, melyet kamatoztatni tudunk munkánk során.

K: Hogyan zajlik az együttműködés a csapattal?

O.R.: Főként home office-ban dolgozunk, így e-mailben, telefonon és online meeting keretében kommunikálunk egymással. Alkalmanként kávézókban, éttermekben is összejövünk, meetingelünk vagy építjük a csapatot.

K: Mit szeretsz a leginkább a cégnél?

O.R.: Szeretem, hogy szem előtt tartják az igényeim, az erősségeimre koncentrálnak, ugyanakkor lehetőséget biztosítanak a fejlődésre is.

K: Mik a jövőbeli szakmai terveid?

O.R.: Szeretném fejleszteni és magasabb szintre emelni a szakmai tudásom, mind az online marketing területén, mind vezetői szerepkörben.

K: Mi inspirál a munkában?

O.R.: A legnagyobb pozitív-löketet az adja, amikor látom az ötleteinket eredményesen megvalósulni, és az ügyfeleink elégedettségét. 

Megosztás: